Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1951. június elsején új könyvtár nyílt városunkban

Az új könyvtár hírére ajándékozási láz tört ki az egész országban.
„A Dunai Vasmű építői az elmúlt napokban avatták fel a budapesti Központi Könyvtár és a Fővárosi Könyvtár dolgozóinak segítségével a város első korszerűen berendezett” több ezer ideológiai, műszaki, szépirodalmi könyvet és mintegy száz folyóiratot tartalmazó könyvtárát.

forrás: Szabad Nép, 1951. június 20., 8.o.

Dunapentelén az egyetlen nyilvános könyvtár a Központi Technológiai Könyvtár által küldött 5000 kötetes műszaki könyvtár volt, amelyet 1951 májusában nyitottak meg a város első iskolájában.

Ezt a szakkönyvtárat  bővítették tovább szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvekkel, hogy a városlakók igényeit ki tudják elégíteni.

A helyiség 90 négyzetméteres volt, egyik felében a műszaki könyvtár, másik felében a városi könyvtár kapott helyett. A két könyvállományt a kölcsönzőpult választotta el egymástól. Néhány asztal és szék jelentette az „olvasótermet”. A József Attila Városi Könyvtár közel 3500 kötettel kezdte meg működését. A könyvtári állomány alapját az Országos Könyvtári Központtól kapott ajándékkönyvek alkották.

 

Ajándékkönyvek érkezése Ajándékkönyvek érkezése Olvasóterem Olvasóterem Az új könyvtár a mai Vasvári iskolában kapott helyet Az új könyvtár a mai Vasvári iskolában kapott helyet

 

A könyvtáralapítás hírére a központ küldeményein kívül, számos intézmény, szervezet, üzem, könyvtár küldött ajándékkönyveket a „hős” város építőinek. Az ajándékozási láz később sem szűnt meg. Százával érkeztek a lelkesítő üzenetekkel, üdvözletekkel ellátott könyvek. Pl.: Louis Aragon: A kommunista ember című könyve Karcagról a következő ajánlást tartalmazta: „Az országos akcióhoz csatlakozva kommunista szeretettel küldöm a dunapentelei vasmű dolgozóinak ezen könyvet, mert tudom, hogy a könyv akkor éri el igazi célját, ha minél többen olvassák.”

Néhány hónap alatt 16 ezerre emelkedett a könyvek száma, amelyek nagy része leltározatlan, feldolgozatlan volt, és a könyvtár katalógussal sem rendelkezett. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból is érkezett küldemény, és a fővárosi könyvtár néhány évig patronálta a könyvtárat, munkatársai látták el felváltva a könyvtárosi teendőket.

A kor kívánalmainak megfelelően nagy hangsúlyt kapott a propaganda, a kiállítások készítése, a különféle mozgalmak beindítása, lebonyolítása. A „Szerezz egy olvasót!” mozgalom vagy a „Felszabadulási Verseny” lelkes aktivistákat talált az olvasók és a könyvtárosok között.

forrás: Katona Zsuzsa: A dunaújvárosi tanács közművelődési könyvtári hálózat helyzete 1951-1974 (szakdolgozat) 1986., 33-35.p.

Néhány adat, javaslat a korabeli könyvtári munkatervekből, jelentésekből:

  • könyvtárvezető: Répássy Károly, könyvtáros: Vizsi Pál, Neumauer Andor, raktáros: Kilián Erzsébet

  • új kölcsönzési módszer: könyvkártyák elválasztása az olvasójegytől, ez 25%-ban gyorsítja a kölcsönzést

  • nyitva tartás: hétköznap: 14.00-20.00, szombat: 10.00-18.00, vasárnap: 9.00-13.00

  • könyvtári kötetek száma: 11.300 db, beiratkozott olvasók száma: 2802 fő

  • legkeresettebb könyvek decemberben: Gorkij: Az anya; Sztrokovszkij: Gyár épül az őserdőben; Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza munkái

Kapcsolódó linkek