Évfordulók, események

Komjáthy Jenő: Magamról (részlet)

Akartok a lelkembe látni? Ismerni mély rejtelmeit? Nem remegek mindent kitárni, Mi benne érzés, eszme, hit. Szeretni és gyülölni mélyen Tudok, s kimondom szabadon; A sorssal szembeszáll kevélyen Szilaj, erős akaratom.

Szeretem azt, amit gyülöltök, Mi éget, mint a nyári nap, Lelkembe lángot lángja öntött, Fölöttetek magasra csap. Gyűlölöm azt, amit szerettek, Az aljast és a köznapit, Miért titokban gyáva reszket, Silány szerelme nem vakit.

„Komjáthy Jenő az oly sok tragédiával teljes magyar irodalom legtragikusabb sorsú költői közé tartozik. Egy sivár korszaknak alighanem a legnagyobb poétája, de még barátai közül is kevesen tudják, hogy verseket ír. Életében alig néhány költeménye jelent meg, de az illetékesek ezeket sem vették észre. Egyetlen könyve halálos ágyához érkezett. Életútja mindössze harminchét év, szinte szakadatlanul idegenkedő vagy éppen ellenséges környezetben. Több köze volt kora világköltészetéhez, mint bárkinek abban az időben, és még Budapestre is csak ritka pillanatokban juthatott el. Vidéki, majd éppen falusi kicsinyességek közt volt kénytelen élni. A nagyon műveltek között lett volna a helye, és élete nagy részében még csak beszélgetőtársa sem akadt. A magányos lángolásban, a szellemi elragadtatásban és a szerelem szinte vallásos mámorában keresett menedéket, s így jutott egyre közelebb a valóságtól elszakadó őrülethez. Költészete forradalmibb, mint Petőfi után és Ady előtt bárkié, de eszméi még legszűkebb körében is visszhangtalanok maradtak. Tíz évvel a halála után kezdték felfedezni. De még ma is inkább csak az irodalom avatott értői tudják, hogy életműve milyen nagy értéke irodalmunknak.”

forrás: Komjáthy Jenő (Magyar Elektronikus Könyvtár)