Évfordulók, események
...és ez történt még a mai napon
1924. június 3-án halt meg Franz Kafka
"Mintegy kétezer évvel ezelőtt egy Vergilius nevű római férfi arra kérte barátait, köztük Horatiust, a költőt, hogy égessék el Aeneis című csaknem befejezett művét, mert nem akar töredéket hagyni az utókorra. A barátok a végakaratot nem teljesítették, Horatius kiadatta a csaknem teljesen elkészült hőskölteményt, amely attól fogva példaképe és mintája lett minden eposznak, költőjét két évezred vallja gyönyörködtetőjének és tanítómesterének.
Két évezreddel utóbb egy Dr. Franz Kafka nevű prágai férfi halálos betegen feküdvén egy bécsi szanatóriumban, arra kérte barátait, köztük Max Brod írót, hogy égessék el ki nem adott és teljesen be nem fejezett műveit, hadd felejtsék el még írójuk nevét is. A barátok a végakaratot nem teljesítették, Max Brod sajtó alá rendezte és kiadatta Kafka regénytöredékeit, novelláit, egyéb írásait, és ez az életmű néhány évvel később az irodalmi érdeklődés középpontjába került, hatni kezdett az egész szépprózára, s új útra indította a XX. századbeli elbeszélő irodalmat.
|
|
|
|
|
Ha az ember Kafkát olvas, menthetetlenül az az érzése, hogy fogalma sincs, miféle erők dobálják ide-oda, miféle hatalmak parancsolnak, és minek mi is a következménye. Ha az ember Kafkát olvas, egyszerre csak vizsgálni kezdi magát, vajon nem követett-e el valamit, amiért nem lehet tudni, kicsodák, nem lehet tudni, miféle eljárással teszik tönkre az életét. Ha az ember Kafkát olvas, egyszeriben úgy érzi, hogy idegenek közt él és idegen mindenkitől."
„Félénk volt, szorongó, szelíd és jóságos, viszont a könyvek, amelyeket írt kegyetlenek és fájdalmasak. Úgy érezte, hogy a világ láéhatatlan démonokkal van tele, melyek legyűrik és megsemmisítik a védtelen embert. Tisztánlátó volt; túl bölcs ahhoz, hogy életben maradjon, és túl gyenge ahhoz, hogy harcoljon. …
Olyanfajta, csak magányos lelkekre jellemző emberismerettel rendelkezett, amely kifonomult érzékenységével egy arc legapróbb rezdüléséből is képes volt látnoki módon az egész embert megragadni. A világról rendkívüli és mélyreható tudással rendelkezett; amiképpen az ő világa is rendkívüli volt, és mélységes... Olyan aggályos lelkiismeretű ember és művész volt, aki még akkor is éber maradt, amikor mások, a vakok, már biztonságban érezték magukat.”
Részlet Milena Jesenská a Národny listy című prágai lapban megjelent nekrológjából
in: Raoul-Duval, Jacqueline: Kafka az örök vőlegény Bp.Abovo, 2012. 170 l.
Kapcsolódó linkek
