Évfordulók, események

"Mindig valami ellenmondást láttam ebben a szóban: gyászünnep. A halál gondolata rettenetes, a gyász nyomasztó és sivár érzés, nem ünnepre való. A halál sem teljes halál, s a gyász sem marad sokáig puszta gyász. Az író élete nem múlik el, csak befejeződik, elkészül, mint egy könyv. Ez éppen annyira kezdet, mint vég. Búcsút mondok, s úgy érzem, indulásnál vagyok jelen.

Kosztolányi Dezső indul el immár végleges és teljes ragyogásban a jövőbe, a magyar messzeségbe. Elindul, amerre Ady Endre és Tóth Árpád már előtte elindultak, a magyar költészet századeleji megújulása így lesz szinte szemünk láttára az irodalomtörténeté, s mi, akik még tanúi és munkásai voltunk, egyre magányosabban érezzük magunkat az élők közt. De személyi fájdalmunkat el kell most fojtanunk, ami az irodalomtörténeté, az nem okvetlenül a múlté még, s aki meghalt, az sokszor elevenebb az élőknél.

Az ember meghalt, a mű él — szokták mondani, de ez nem egészen így van. A műben is az ember él. Igazában ő tartja életben a művet is, amely mintegy második teste lett neki, szavakból épült test, az elvesztett sejtekből és rostokból épült test helyett. Kosztolányi Dezső szavai épek, mint az egészséges testek, s jól tartanak, mint az erős test rostjai. Szilárdak, a magyar nyelv legjobb anyagából valók, s kibírják a korok időváltozását. "

forrás: Babits Mihály: Nekrológ (Digitális Irodalmi Akadémia)

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom