Vissza a nyitóoldalra

Horváth István pedagógus, tanár, sportoló

"Horváth István általános iskolai tanulmányait Mezőfalván és Nagyvenyimen végezte, majd 1993-ban a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségizett, illetve szerzett szakképesítést. 1998-ban szerezte meg diplomáját a Dunaújvárosi Főiskola gépészmérnök-mérnöktanári szakán, majd rögtön munkát is vállalt a Rudas középiskolában, ahol először kollégiumi nevelőként, majd a Pécsi Tudományegyetem testnevelő tanári szakán szerzett újabb diplomájának köszönhetően 2002-től jelenleg is testnevelőként dolgozik. 
Immár tizenkét éve közalkalmazott, és a testnevelői munkája mellett floorball edzőként dolgozik városunkban. Aktív részese és koordinátora a Rudas középiskola mindennapi életének, tevékenységére  a kiváló munkamorál, a megfontoltság és a példás rend jellemző. A munkával eltelt évek alatt számos továbbképzés résztvevője, 2006-ban szakvizsgát tett a közoktatás-vezetői szakon, majd 2010-ben a TF rekreáció szakát is elvégezte.
Városunkban mintegy öt évvel ezelőtt indult útjára egy új, sikeres, ma már első osztályú labdás csapatsportág, a floorball, amelyet Horváth István testnevelő alapozott meg. A 2005-ben szerveződött iskolai csapat úgy megerősödött, hogy mára több mint ötven igazolt versenyzője van, akik négy bajnokság aktív szereplői.
Horváth István kiváló sporteredményekkel és kapcsolatokkal rendelkezik. A szabadidős és iskolai diáksport felkarolása, az ennek fejlesztéséért több éven keresztül végzett munkája rendkívüli elhivatottságra vall Dunaújváros sportélete iránt. Az ezen a területen végzett tevékenységének elismeréseként, Dunaújváros közgyűlése, a "Dunaújváros Sportjáért" Díjat Horváth István részére adományozza."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2007 - Fejér Megye Diáksportjáért

2011 - "Dunaújváros Sportjáért" díj

Kapcsolódó linkek: