Vissza a nyitóoldalra

Gulyás Erzsébet pedagógus, tanár

"Gulyás Erzsébet  Budapesten született, de egész élete Dunaújvároshoz kötődik. Tanulmányait a Vasvári Pál Általános Iskolában, orosz nyelvtagozaton kezdte. A gimnázium elvégzése után 1980-ban szerzett biológia-testnevelés szakos tanári diplomát a pécsi Tanárképző Főiskolán. 1980-84-ig a Római városrészi 2. sz. Általános Iskolában, a mai Gárdonyi Géza Általános Iskolában kezdte pedagógus pályáját tanárként, röplabdaedzőként. Sportiskolás múltjának köszönhetően következetes határozottsággal, ugyanakkor határtalan szeretettel egyengette diákjai útját. 1984 és 1988 között Perkátára került, ahol tanárként, napközis nevelőként és torna edzőként ismét bizonyíthatta pedagógiai sokszínűségét. 1990-ben gyógytestnevelő tanári végzettséget szerzett a Testnevelési Egyetemen, ezzel pályája új távlatokat kapott. Egészségnevelő tanárként és gyógytornászként a kórházban, majd az akkori Egészségkultúra Házban tevékenykedett.  1994-től a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában dolgozott, mint biológia-testnevelés szakos tanár és gyógytestnevelő. 1997-ben sikeres igazgatói pályázata után öt évig irányította a Szilágyi iskolát. Jelentős fejlesztéseket is köszönhet neki sok kisdiák. 

1999-ben az ELTE BTK-n humán menedzsment szakértői, majd 2001-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karán közoktatás vezetői diplomát szerzett. Igazi csapatépítő, menedzser-szemléletű vezető volt, aki mindig azt kereste, hogy tudná jobbá tenni iskolája helyzetét. Nem ismert fáradtságot, betegséget, fájdalmat, munkáját mindenek elé helyezte, ez adott neki mindig új erőt.
2002-től visszatért a pedagógusi feladatokhoz, de sokrétű szakmai tapasztalataira osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként, minőségirányítási csoportvezetőként, Közalkalmazotti Tanács tagjaként továbbra is számíthattak az iskola vezetői.  2008-ban sikeresen pályázott a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatói posztjára. Korábbi vezetői munkájának elismerését jelentette, hogy a Vasváris tantestület túlnyomó részének szavazata mellett az Önkormányzat is támogatta kinevezését.
32 éve kezdte pedagógusi tevékenységét városunkban, ebből 9 évig igazgatóként tevékenykedett olyan időszakban, amikor különösen sok változást élt meg, és élt át az általános iskolai oktatás. Pedagógusként és vezetőként szívét és lelkét adta a dunaújvárosi diákokért. 

Dunaújváros Közgyűlése a lelkiismeretes és példaértékű oktatói-vezetői munkájának elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógus Díjat Gulyás Erzsébet pedagógus részére adományozta."

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2012 - Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj

Kapcsolódó linkek: