Vissza a nyitóoldalra

Garbacz Ferenc pedagógus, szakoktató

"A Dunaferr Szakközép- és Szakiskola szakoktatója 1959-ben a Dunai Vasműben kezdett dolgozni, ahonnan néhány esztendő elteltével, áthelyezéssel érkezett a mai Dunaferr Szakközép- és Szakiskolába. 1969-től megszakítás nélkül dolgozik az intézményben, ma már természetesen nyugdíjasként. Szakmunkás bizonyítványát csőszerelőként szerezte, de rendelkezik gáz- és olajtüzelő berendezés szerelő, üzembehelyező végzettséggel, sőt még mezőgazdasági technikusi oklevéllel és tűzvédelmi szakvizsgával is. A Nehézipari Műszaki Egyetem Műszaki Szakoktatói Szakán főiskolai oklevelet szerzett.

Régi kollégái úgy jellemzik, hogy univerzális szakember, azaz mindenhez ért, minden problémára tudja a választ, lehet szó vizes, vagy akár fűtéses kérdésről. Évtizedes tapasztalatait mindig átadta és átadja munkatársainak és a diákoknak egyaránt. A tanulóival kialakított jó kapcsolat egyik következménye, hogy figyelnek rá növendékei és igyekeznek elsajátítani az adott szakma fortélyait. Nagyon sok diákja került be különböző országos versenyek döntőibe és szinte mindig kimagasló eredményeket értek el"

 

Forrás: Dunaújváros Online >>

Díjak, kitüntetések:

2013 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

2013 - Pedagógus Szolgálati Emlékérem

Kapcsolódó linkek: