Mészáros Edit festőművész

1941-ben született a németországi Jénában. 1966-ben végzett a „Képzőművészeti Főiskola Festő Főtanszakán, Fónyi Géza, és Barcsay Jenő növedékeként. Barcsay minden Főiskolást tanított, hiszen „anatómia” és „tárgyábrázolás” óráit valamennyien látogatták. Mészáros Edit, azonban külön hangsúlyt tesz e mesterével való kapcsolatára. Ez az alkotói, pedagógusi magatartás, mély benyomást tett a fiatal művésznőre.
Mészáros Edit önkifejezési igénye is más indíttatású, mint legtöbb pályatársáé. Vékony, rendkívül hajlékony testalkatánál, ritmusérzékénél fogva, rendkívüli tánctehetség is volt egyben. A kétféle vonzáskör, éppen az anatómia tárgykörében érintkezett legerősebben. Későbbi tánc-ábrázolásai árulkodnak leginkább a benne dúló rendkívüli erőkről, átéltségről.
Mészáros Edit mindjárt tanuló évei után, a Fiatal Művészek Stúdiója Budapesti, kollektív műtermébe került, pályázat útján. Ezt, a csupán átmeneti lehetőséget, nagyszerűen hasznosította munkásságában. Kiállítási szerepléseire felfigyelt a szakma. Így vált lehetővé számára, hogy férjével együtt, végre igazi, végleges műteremre pályázhassék, immár Dunaújvárosban. A Szórád Márton úti, akkor újonnan felépült műtermek egyikét nyerték el, 1968-ban. Az itt addigra kialakult viszonyok alapján, vállalati Szocialista Szerződést kötött, előbb a Dunavidéki Vendéglátó Vállalattal, majd a Dunaújvárosi Vízművel. Ennek tudható be, hogy Dunaújváros számos belső terében találkozhatunk napfényt árasztó képeivel.
Sajátos témaválasztása, alkotó módszere is vállalt feladatából nyer magyarázatot. Az egyetemes művészet példáit idézi egyszerű tárgyak közé illesztett, nyitott művészeti könyvek reprodukcióinak idézésével, mintegy a ma világába fogadva a művészet evolúcióját. A kora középkori ikonfestők, képírók markáns kompozíciós elveit, valamint Picasso és Braque analítikus kubizmusát párosítja természetes egységbe. Egyszerre vállalnak kompozíciói valamit az áhítattal befogadandó szentképből, és az egyszerű díszítő szándékból. Csak ritkán jut hozzá nemesebb anyagokhoz. Szikrázó, éles színvilága éppen eszközeivel áll drámai csatában.
Mészáros Edit munkái, minden városi és megyei tárlat, mással össze nem téveszthető, biztos pontjai. Számos hazai, egyéni kiállítása mellett, munkái kerültek az Egyesült Államokba, Németországba.
Mészáros Edit állandó munkatársa a Székesfehérvári, Agárdi művésztelepeknek, ahol a Magyarországi Symposion Mozgalom részeként, számos kezdő, és amatőr művésszel is kapcsolatba került. Felismerte az együtt munkálkodás - gondolkodás fontos szerepét az iskolán kívüli, szabadiskolai nevelésben. Felismerte egyben saját szerepét, elhivatottságát is, a fiatalság útra bocsátásában. Több mint, 15 éve tett ajánlatot a Munkásművelődési Központban, a hiányzó városi szintű szabadiskola megszervezésére, vezetésére. A vezetésével, 1994-ben létrejött Barcsay Jenő Stúdió, rövid idő alatt, hallatlanul népszerű lett, és számos későbbi művész, rajztanár, építész, stb. indulását tette lehetővé. A Stúdió, semmivel sem pótolható eszközévé vált az iskolán kívüli vizuális nevelésnek. A tanítási folyamatban sem tesz mást, mint képzőművészeti munkájában. Rendkívüli gondossággal összeállított csendéletei, már puszta látványukkal színelméleti tanulmányok. Beállított tárgyai, textíliái, az Intercisa Múzeum leleteinek műtárgy-másolatai, a tárgyak közt felbukkanó művészeti könyvek, nem csak saját munkásságának kiszélesítései, hanem magával ragadó, pedagógiai teljesítmények. Növedékei szeretik a szelíd, halk szavú mestert, aki minden alkalommal, egy órával korábban lép be a terembe, hogy egy-egy csendéletet átalakítson, vagy hozzá tegyen a választható kompozíciókhoz.” Tanítványai szerint, „hagyja őket kibontakozni, önmagukká válni, mégis ott van egy nagyon pontos és specifikus figyelem körülöttük. Sokszor csak egy félmondatot mond, amitől az ember elgondolkodik, és önmaga teszi meg a változtatást, ha kell.” 2013. augusztus 3-án hunyt el Dunaújvárosban.

Lánya, Florosz Zoi így vall róla: „...szuper, tökéletes anya volt. Ránk mindig jutott ideje. Azt tanultam tőle, hogy az életet élni kell. Merészen belevágott dolgokba. Nagyon tüzes szenvedélyű ember. Nem tudta volna ilyen hosszan vinni ezt a pályát, ha ez a szenvedély nem lángolt volna. Mindvégig ember tudott maradni. A humor is olyan, amivel a kitartását képes meghosszabbítani. Egy emberközpontú művész, emberközpontú ember. Amíg nem űrlakók, terminátorok vagyunk, addig biztos, hogy ez az érték, amit ő képvisel. Az emberi szeretet, a megértés, a mások fájdalmának átérzése, a finomság, érzékenység.”

Dunaújváros.hu >>, Dunaújvárosi Hírlap, 2008.02.12., 5.o. >>

Díjak, kitüntetések:

2008 - Pro Cultura Intercisae

Egyéni és csoportos kiállítások:

1970-től Fejér Megyei Tárlatok, Székesfehérvár, Dunaújváros
Dunaújvárosi Művészek Tárlatai, Uitz Terem/Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros

1989 - Vármúzeum, Dunaföldvár
1991 - Intercisa Múzeum, Dunaújváros
1994 - Életmű-kiállítás, Uitz Terem, Dunaújváros
1994 - Ikon kiállítás, Apostag
1994 - Dominó Galéria, Budapest
1997 - Városi Múzeum, Paks
1998 - Öreghegyi Művelődési Ház, Székesfehérvár
2003 - N.A.W.A. Gallery, New York, Egyesült Államok