Vissza a nyitóoldalra

Dolák-Saly Róbert humorista, zeneszerző, dalszövegíró, színész

"A gyomrom ugrál, a hajam kihull,

Ha eszembe villan Kobzos tanár úr.

A koponyám bánta, amikor megszidott,

Az igazgató úr meg az illemhelyen rám nyitott."

                                        Vasmacsó - részlet

"Győrött született 1955. április 20-án. Szülővárosából Zalaegerszegre", onnan 1968 januárjában költözött édesanyjával Dunaújvárosba. A Münnich Ferenc Gimnáziumba járt, ahol osztálytársa volt Szerémi Zoltán színész. Egy iskolai "legenda" szerint: Kobzos tanár úr is megmondta: "Fiam, a bohóckodásból nem lehet megélni! "Budapesten érettségizett a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. Édesapját 1967-ben veszítette el, akinek hátrahagyott gitárján kezdett először hangszeren játszani. Hamar kiderült, hogy a komponálás mindennél jobban érdekli. Első dalait gimnáziumának rendezvényein mutatta be. Az egri tanárképző főiskolán biológia-rajz szakon végzett. Később tanárként is dolgozott pár évig.

Zenei pályafutása akkor kezdődött, amikor az Omega együttes meghívta az 1976-os, majd az 1977-es turnéjára egyszemélyes „előzenekarnak". 1980-ban megnyerte a Magyar Televízió Pulzus című zenei műsorának tehetségkutató versenyét a szólisták kategóriájában. 1982-ben készült el első önálló koncertműsora, a XX. századi barlangrajzok. Ez egy progresszív, audiovizuális előadás volt dia-, és (super 8-as) mozgófilm-vetítéssel, UV-s fényhatásokkal, árnyjátékokkal, effekt-bejátszásokkal, melyet egyetemi klubokban, művelődési házakban mutatott be. 1983-ban jelent meg első kislemeze (Az első / Átköltenél). Ugyanebben az évben A világ világtalan című szerzeménye az 1. 2. 3…START válogatáslemezen szerepelt. Ez a dal tűnt fel az akkor gitáros-énekest kereső Koncz Zsuzsának, aki 1984-ben elhívta őt kísérőzenekarába. Dolák-Saly 1985-ben megalakította a DSR Band együttest. (Tamási László-billentyű, Födő Sándor-basszusgitár, Kisvári Ferenc-dob). Ekkortájt mutatták be a Játékszínben Peremartoni Krisztinával a Csodák és furcsaságok című gyerekelőadást, melyhez a dalokat Róbert írta.

1986 elején DSR meghívást kapott Laár András humoros előadására, hogy a műsor komolyabb részében saját, filozofikus tartalmú szerzeményeiből adjon elő. A próbákon kiderült, hogy a két műfaj hangulatilag nem kompatibilis. Ekkor vált világossá az is, hogy Dolák-Saly meghívása kitűnő ötlet volt, hiszen nem állt tőle távol a humor műfaja sem: már a gimnáziumban abszurd jeleneteket írt osztálytársai szórakoztatására. A Laár-est résztvevői (Dolák-Saly Róbert-Galla Miklós-Laár András-Nagy Natália) a sikerek hatására úgy döntöttek, hogy kreatív együttműködéssel további színdarabokat hoznak létre. Így alakult meg a magyar abszurd humort játszó L'art pour l'art Társulat, mely ebben a felállásban 1996-ig működött. Ezalatt a Társulat két CD-t jelentetett meg, két közös színházi estet mutatott be, valamint 11 televíziós műsort készített az MTV1-en.

1988-ban megjelent Dolák-Saly Nem ér a nevem, káposzta a fejem című gyereklemeze, melyet Peremartoni Krisztinával adtak elő, és amelyet a Magyar Televízió és a Magyar Rádió gyerekműsor szerkesztőségei az év gyermeklemezének választottak meg. 1992-ben látott napvilágot Láthatatlan ég című progresszív rocklemeze, amelyet a szakmai zsűri még a megjelenés előtt, 1991-ben az év legjobb hazai hangfelvételének nyilvánított (eMeRTon-díj), 1992-ben pedig Arany Zsiráf díjjal jutalmazott. 1996-ban jelent meg Őskor című CD-je, mely a Láthatatlan ég zenei anyagán kívül még hat új dalt tartalmazott. A hangszereléseket Kisvári Ferenccel és Tamási Lászlóval együtt közösen készítették.

1996-ban a L’art pour l’art Társulat fele kicserélődött, és onnantól DSR vette át a Társulat menedzselését. Ezután készítettek két további CD-t, néhány DVD-t, és több mint húsz televíziós műsort is. Azóta az új formáció (Dolák-Saly Róbert-Laár András-Pethő Zsolt-Szászi Móni) 2010-ben a 12. színházi estjének turnéjával járja az ország színházait teltházak előtt.

DSR-nek három nagy sikerű könyve jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. A hét kiadást megért Madáretető, az eddig két kiadást megért (Szászi Mónival közösen írt) Boborján, valamint a legújabb Agyatlantisz, avagy az ember tragédia című kötete, melynek 2009. decemberében napvilágot látott első kiadása két hét alatt fogyott el…"

Forrás: Dolák-Saly Róbert honlapja >>

Kapcsolódó linkek: