Vissza a nyitóoldalra

Rohonczi ROHO István képzőművész, pedagógus

Törökkopányban született 1957. február 22-én. "Rohonczi István (ROHO) dunaújvárosi képzőművész, a Széchenyi Gimnázium tanára, az Újpart – Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete elnökségi tagja.
    A dunaújvárosi képzőművészeti élet a város alapítása óta egyének szakmai elkötelezettségének és felkészültségének köszönhetően alakul. Önkéntes rajzszakkörök, amatőr kreatív műhelyek jöttek létre, ahol számtalan fiatal csiszolta és fejlesztette tovább tudását. ROHO érzékeny, az egyetemest a személyesen keresztül közvetítő művészete Birkás István körében indult. Mára ő is tanár, s azon fiatalok számából ítélve, akik érdeklődve figyelik művészeti munkáit, látogatják az általa szervezett nyári táborokat és benépesítik a szakkörét, ROHO ugyanazzal a nyitottsággal és lelkesedéssel fordul feléjük, amellyel egykor ő találkozott.
    ROHO szobrászatát az anyagok tisztelete és ismerete jellemzi, a modern szobrászat azon vonulatához közelítve őt, amely az anyagok formaalkotó erejéből, az anyag és a forma rendíthetetlen egységéből indul ki. ROHO intim, meditatív tevékenységként írja körül az alkotás folyamatát. Egyszerű, szerény formákat, élettel teli, ugyanakkor titokzatos felületeket és szobrokat készít. Festészete, legyen az ábrázoló vagy absztrakt, sok esetben ennél élénkebb, már-már harsány, s a kép sík felületéből kitörve érzékvilágunk mélységét, az élet örömteliségét közvetíti.
    Végezetül kiemelendő ROHO szerepe a város művészeti életében: Medvegy Zsuzsa és Várnai Gyula elnökségi tagok közreműködésével az Újpart Egyesületben aktívan szervezi a dunaújvárosi képzőművészek közötti összetartást, erősítve ezzel a művészek érdekképviseletét.
    Ami ma még csak távlati célnak tűnik, a helyi képző- és iparművészek galériájának kialakítása, az iskolai kereteken belül már jól működik. A Széchenyi Gimnáziumban működő Szivacs Galéria programját ROHO tanítványaival együtt lelkesen szervezi, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy Dunaújvárosban is elismerést nyernek a művészet iránt érdeklődő tehetségek.
    ROHO 2006. március 15-én felavatott Széchenyi szobra, amely a diákok által megszervezett közadakozásnak köszönhetően valósult meg, nemcsak a művész népszerűségét és közösségalkotó kisugárzását bizonyítja, hanem azt is, hogy Dunaújváros lakói érdeklődőek és nyitottak a kortárs művészet megnyilvánulásának különféle formáival szemben."

Forrás: Dunaújváros Online >>

"Rohonczi István 1995-től a Széchenyi István Gimnázium tanára. Pályáját kis kitérőkkel a művészi érdeklődésén keresztül kezdi, eljutva a tanításig. Először amatőrként szakkörökön keresztül ismerkedik a művészi szakmával, Dunaújvárosban Birkás István amatőr műhelyében. Innen vezet az útja a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karára, ahol 1983-ban végez a tanárképző karán földrajz-rajz szakon.

Pedagógusként általános iskolában, a Móriczban és a Vasváriban kezd dolgozni. Egy rövid nevelőtanári munkálkodás után került a gimnáziumba. 2005-ben egészítette ki tanulmányait a Magyar Művészeti Egyetem Tanárképző Tanszékén vizuális és környezetkultúra szakon. Összesen 37 év szolgálati idővel rendelkezik.

Tanári, oktatói tevékenysége mellett az iskolában folyamatosan működtette a rajz szakkört. Ezek népszerűsége mutatta hatékonyságukat is. Az elkészült anyagokból az iskola aulájában már évtizedek óta rendeznek kiállításokat. Ezek nem csak iskolai, hanem városi eseményekké is váltak, hiszen a szülők révén sokan látogatják a kiállított alkotásokat. A csoportos kiállítások mellett egy-egy tehetséges diák önálló lehetőséget is kapott és kap mind a mai napig ahhoz, hogy először színre lépjen. Ezek az alkalmak arra is lehetőséget adnak, hogy tágítsák az ismereteket, hiszen a megnyitókon értékelések és kritikák is elhangzanak, amik példaadók lehetnek és lettek a pályaválasztás tekintetében.

A város életében is meghatározó művészetszervező tevékenységet folytat: szakköröket vezet, nyári táborokat szervez szorosan együttműködve a KMI-vel. Az ottani kiállítások szervezője, rendezője. Ezeken a tárlatokon a rajzóra keretében ismerkedhetnek a kortárs művészettel a diákok. Ezt újabban kamara kiállítások szervezése egészíti ki a Bartók Színház aulájában. Mindezeket elősegítette az is, hogy éveken keresztül volt a Modern Művészetért Alapítvány művészeti vezetője. A festészet mellett elsősorban a szobrászat foglalkoztatja. Az iskola névadójának szobrát is ő készítette, de számos más szobor a városban is a nevéhez fűződik a köztereken. Leghíresebb alkotása a Pákozdon elhelyezett Miska-huszár."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

1991 - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díja
1991, 1993, 1996 - Dunaújváros MJV Önkormányzatának díja (Fejér Megyei Tárlat)
1994 - Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány díja (Dunaújvárosi Művészek Tárlata)
1994 - Magyar Művelődési Intézet díja (IV. Országos Faszobrászati Biennálé)
1996 - Dunaújváros MJV Önkormányzatának díja (Millecentenáriumi Kiállítás)
1997 - Dunaújváros MJV Önkormányzatának díja (Duna a képzőművészetben)
2022 - Pedagógus Életpályáért Emékérem

utolsó frissítés: 2022.12.23.

Kapcsolódó linkek: