Vissza a nyitóoldalra

Keszi Viktória tradicionális íjász

"Keszi Viktória tradicionális íjász, a Mezőföldi Sólymok Íjász Egyesület tagja, 1996. március 20-án született Budapesten. Már egészen kicsi korától érdekelte a történelem, a magyar hagyományok, melynek szeretetét a családjától örökölte, így történt, hogy kilenc évesen egy újságcikkben találkozott a dunaújvárosi hagyományos íjászattal, és édesanyjával közösen ellátogattak egy edzésre. A látogatás jól sikerült, hiszen Viktória azóta is az egyesület tagja, és sikert sikerre halmoz. Az elképesztő energia, amivel belevetette magát az edzésekbe, rövid idő alatt meghozta gyümölcsét. Sorra nyerte az itthoni korosztályos versenyeket. Kortársai (a lányokon kívül a fiúk is) pontosan tudták, ha megjelent egy versenyen, csak a dobogó második helyétől volt számukra hely. A sportolás mellet a tanulásra és az iskolai életre is nagy gondot fordított. A Móricz Zsigmond Általános Iskola egyik legkiválóbb tanulójaként végzett. Így nem jelentett különösebb nehézséget, hogy felvételt nyerjen a Széchenyi István Gimnáziumba. Ekkor már több évi tapasztalattal a háta mögött adódott a lehetőség, hogy komolyabb nemzetközi versenyeken is megméresse magát. Első Vb-érmét 2011 szeptemberében Dél-Koreában szerezte, junior kategóriában lett aranyérmes. Ezt követte még két Vb-verseny, de már felnőtt női kategóriában. Éppen csak betöltötte a 16. életévét (még 2012-ben) a női mezőnyben is megállta helyét, hiszen végül  bronzérmet szerzett. A tavalyi, újra Dél-Koreában rendezett világbajnokságon Viki ismét szép eredménnyel zárt – ezüstérmet szerzett.

Kitartó és eredményes sporttevékenysége elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért díjat adományozta Keszi Viktóriának."

Forrás: Dunaújváros Online >>

 

Díjak, kitüntetések:

2014 - Dunaújváros Sportjáért Díj

 

Kapcsolódó linkek: