Vissza a nyitóoldalra

Nagy Klára pedagógus, tanár

"1974 óta dolgozik pedagógusként. Diplomáját a Bajai Tanítóképző Főiskolán szerezte, mint tanító, ének szakkollégista. A pályát Ráckeresztúron kezdte, majd a dunaújvárosi Ságvári Endre Általános Iskolában dolgozott közel 20 évig. Vezető-helyettesként több mint 10 évig segítette a Barátság Általános Iskolában folyó munkát.

Nyolc éve a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola nevelőtestületének tagja. Tudásával, emberi magatartásával mindig pozitív példa volt a kollégái számára. Nagy szakmai és módszertani tudását szívesen adja át kollégáinak, nagy szeretettel fordul a pályakezdők felé.

Munkaközösség-vezetőként szervezi a rábízott tagozat munkáját, ápolja a hagyományokat, őrzi az évszázados emberi értékeket, mint a tisztesség, a becsület és a haza szeretetét. Tanítványait a jóra és a szépre neveli, munkájával hozzájárul a tanulmányi sikerekhez.

Nagy empátiával fordul az elesettek, a gyengébbek, a rászorultak felé. Minden mondatában és cselekedetében a segítőkészség a jellemző, legnagyobb érték számára a gyermek.

Dunaújváros Közgyűlése a kimagasló szakmai és emberi tulajdonságai, a lelkiismeretes oktatói tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Nagy Klára tanító részére adományozta."

Forrás: Dunaújváros.hu >>

Díjak, kitüntetések:

2014 - Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díj

Kapcsolódó linkek: