Vissza a nyitóoldalra

Juhászné Nagy Marianna pedagógus, óvodapedagógus

"Az elismerésre jelölést kapott Juhászné Nagy Marianna Edit óvodapedagógus, a Dunaújvárosi Óvoda Csillagvirág Tagóvodájának volt vezetője.
Juhászné Nagy Marianna Edit középiskolai tanulmányait Székesfehérváron, az Óvónőképző Szakközépiskolában végezte, diplomáját a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben szerezte. 2000-ben Budapesten, az ELTE-n, fejlesztőpedagógiai diplomát szerzett. 2020-ban a Műszaki Egyetemen Közoktatás vezető végzettséggel és pedagógus szakvizsgával gyarapította tudását. 
Pályáját 1979. augusztus elsején kezdte a 11-es számú napközi otthonos óvodában, majd 1980-tól a 26-os számú, későbbi Százszorszép óvodában dolgozott 2015-ig. Itt vezető-helyettesként munkálkodott évekig. 
2001-től 2004-ig szegregált csoportban is tevékenykedett, ahol sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelt.  2015 óta kinevezték a Csillagvirág Tagóvoda vezetőjének és most innen is megy nyugdíjba: 42 éven át nevelte, fejlesztette a hozzá kerülő gyermekeket. Városszerte ismerik nevét, munkásságát. Kiváló pedagógiai szakértelmét szülők és kollégák is elismerik. 
Munkássága az ének-zenei nevelés, gyermektánc, és az anyanyelvi nevelés területén is sokrétű. 
Vezetői munkájában is otthont teremt, egy olyan helyet ahová jó volt bemenni dolgozni, ahol a gyermek és felnőtt megélhette a feltétel nélküli szeretetet, a megbecsülést és megbocsátást. Lehetett téveszteni, és a hibát szelíden segített orvosolni. A lelkét és a szívét adta annak, aki elfogadta. Nyugalmat adott, empatikus, segítőkész, odaadó, hiteles volt. Tanított, nem csak szavakkal, hanem tettekkel, példamutatással is. Életszeretete, az emberek felé való megértése, alázata mintaként szolgálhat mindannyiunk számára. "

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

2014 - Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díj

2023 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

utolsó frissítés: 2023.09.21.

 

"Juhászné Nagy Marianna óvodapedagógus a tanulmányait 1979-ben fejezte be a kecskeméti Óvónőképző Főiskolán, így a 11. számú Napköziotthonos Óvodában helyezkedett el. Majd 1980 novemberében átkerült az akkor újonnan épült 26. számú Napköziotthonos Óvodába, a mai Százszorszép Tagóvodába, ahol jelenleg is dolgozik.

1987-ben úgy gondolta, hogy a családoknak úgy nyújthat még több segítséget a gyermekek nevelésében, ha a Családsegítő Központba megy át dolgozni. A gyerekek iránti szeretete azonban erősebb volt, így 1993-ban ismét a Százszorszép Óvoda pedagógusa lett. Az 1997-ben elvégzett Érintőműhely pedagógiai és pszichológiai ismereteit bővítette. Munkáját az állandó megújulás jellemzi. 2000-ben Fejlesztő pedagógusi diplomát szerzett. Így amíg a kolléganők vegyes életkorú csoportokban dolgoztak, addig ő 2001-2004-ig szegregált csoportban dolgozott, amelyben sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelt.

2007-től a Kompetencia alapú Ayres terápia segítségével fejleszti, neveli gyermekeit. Fejlesztő pedagógusi tudásának birtokában szívesen ad segítséget kolléganőinek is. Jelenleg vegyes életkorú integrált csoportjában foglalkozik a reá bízott gyerekekkel.

Elhivatott és áldozatos tevékenységének, színvonalas pedagógusi munkájának elismeréseként az idei évben a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Juhászné Nagy Marianna óvodapedagógus részére adományozta."

 

Forrás: Dunaújváros.hu >>

Kapcsolódó linkek: