Vissza a nyitóoldalra

Szabó Józsefné pedagógus, tanító

"Szabó Józsefné az Arany János Általános Iskola tanítója, több mint 40 évvel ezelőtt hivatást választott, miután frissen érettségizett a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban, és 1973-ban képesítés nélküli nevelőként Tiszasason, később Tiszakürtön az általános iskolában helyezkedett el.

Úgy döntött, hogy ő mindig is gyerekekkel szeretne foglalkozni. Ezzel a felelősségteljes választással pedagógia szakos általános iskolai tanár, később sok éven keresztül iskolaigazgató édesapja örökébe lépett, és az ő nyomdokain haladt tovább.

Több évfolyamon volt alkalma tanítani, és emellett napközis csoportokat vezetett az eltelt évek alatt. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán 1975-ben végzett, majd városunkba költözött és a Ságvári Endre Általános Iskolában töltött két tanévet.

Ezt követően 1980-tól a Béke Városrészi I. számú Általános Iskolában kezdett el dolgozni, amely 1986-ban lett Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, majd később jelenlegi nevén Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola.

Személyiségéből fakadóan könnyen beilleszkedett az iskola közösségébe. Nevelő-oktató munkáját lelkiismeretesen, odaadással, a gyermeki személyiség tiszteletben tartásával végezte.

A technika órák és iskolai rendezvények díszletei kapcsán megtapasztalt kézügyessége mellett, 2010-ben az informatika területén is szakképesítést szerzett. Tehetséggondozó tevékenysége mellett kiemelt figyelmet fordított a felzárkóztatásra szoruló gyermekekre, akiknél megtalálta a kihívás örömét a nevelési problémák megoldásában.

A 40 éves pedagógus pályán eltöltött szakmai és önzetlen közösségi munkájának elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díját Szabó Józsefné pedagógus részére adományozta."

 

Forrás: Dunaújváros.hu >>

Díjak, kitüntetések:

2014 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

Kapcsolódó linkek: