Vissza a nyitóoldalra

Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestülete

 

"A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola az idei évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az intézmény 1953 októberében nyitotta meg kapuit, akkor még kis létszámmal. Hatvan év alatt, közel 400 fősre duzzadt a növendéklétszám, akik 25 pedagógus keze alatt fejlődhetnek.

Az iskolában több zenekar is működik, úgy mint a fúvós-, vonós-, vagy a harmonika zenekar. A városi, önkormányzati rendezvények rendszeres fellépői, de ezen kívül az ország számos pontján öregbítik városunk jó hírnevét.

A Művészeti Iskola pedagógusai és növendékei aktívan részt vesznek a nemzeti ünnepségeinken, jótékonysági koncerteken, díjátadásokon, ezzel is emelve az esemény nívóját.

Az iskola alapítványa különböző eseményeket hívott életre hagyományteremtő szándékkal. Ilyen pl. az Újévi Gála Koncert, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapja, a Sándor Frigyes Díj megálmodása, a Nemzeti Összefogás Napi megemlékezés. De itt említhetjük az Emlékezés koncertet és az Adventi Hangversenyt is, melynek fő célja a történelmi egyházakkal való szoros kapcsolattartás.

A régióban és a megyében is fontos zenei központot alkot az iskola, és különféle rangos zenei találkozók színtere, ilyen például a Megyei Zongora Négykezes-, a Megyei Vonós-, illetve a Regionális Klarinétos Találkozó, vagy akár a szülő-diák, illetve tanár-szülő-diák koncert.

Az iskola különös figyelmet fordít a zeneelméleti képzésre, havi rendszerességgel pedig ún. házi koncerteket szerveznek, ahol a növendékek bemutathatják tehetségüket. A tantestület munkáját dicséri, hogy a különböző zeneművészeti szakközépiskolák felvételijén az itt tanuló diákok eredményesen szerepelnek, a megyei és az országos versenyeken pedig kimagasló pontszámmal érnek el kiváló helyezéseket.

Az intézmény Regisztrált Tehetségpontként tehetségközvetítő feladatokat lát el, melynek során előadásokkal, konzultációkkal biztosítják a növendékek fejlődését, és továbbhaladásukat.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kimagasló és példaértékű szakmai tevékenység, illetve a dunaújvárosi fiatalok tehetséggondozásának elismeréseként az idei évben a „Dunaújvárosért Díjat” a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestületének adományozta."

Forrás: Dunaújváros.hu >>

Díjak, kitüntetések:

2013 - Dunaújvárosért Díj

Kapcsolódó linkek: