Vissza a nyitóoldalra

Csepecz Ferenc sportoló, labdarúgó

A korábbi Sztálinvárosi Vasas labdarúgója, a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület egyik alapító tagja.   Dunaújváros sportjával még 1959-ben ismerkedett meg, mint labdarúgó az akkori Sztálinvárosi Vasasban, az NB II osztályban. Hét edző bizalmából, 1959-1970. közötti időszakban, 205 alkalommal játszott bajnoki mérkőzésen, több gólt is szerzett. Az élvonalban utoljára 1970 tavaszán szerepelt, fedezet poszton a Csepel elleni hazai találkozón. A mérkőzések osztályzatai alapján 1968-ban, az NB I-ben az „Év legjobb balhátvédje” lett.

A dunaújvárosi csapatnak több éven át csapatkapitánya volt. A klubhűsége példamutató. Az aktív játékát egy sérülés szakította félbe, de a labdarúgástól nem szakadt el. A szakosztály vezetőségi, majd elnökségi tagja lett 1970-1986 között. Feladatai mellett az utánpótlás nevelésben tevékenykedett 1970-1972 közötti időszakban. Mint a Rosti Pál Fotóklub tagja, fotóin is tovább népszerűsítette a sportot.

A Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület egyik alapító tagja (1991), valamint 8 éven át annak elnöke és edzője volt. Törekedett arra, hogy a Dunaújvárosi Kohászból „kiöregedett” labdarúgók heti két alkalommal folytathassák ezt a sportágat. Az „öregfiúkban” többek között együtt játszott Mihály József, Nagy Ervin, Móri Imre, Tallósi Dezső, Földes Ferenc, Gróf András volt NB I-es játékosokkal.

A játékán mindig meglátszott a nyerni akarás, melyet továbbadott más generációknak is. Mérkőzésekre lelkiismeretesen készült. Az öregfiúk csapata irányítása alatt több külföldi meghívásnak is eleget tett. Kiépítette a kapcsolatot a Bátaszéki-, Siófoki-, Sióagárdi Öregfiúk csapatával is, melyet folyamatosan ápol. A mai napig együtt szurkol csapataink sikeréért. Jelenleg részt vesz a közös labdarúgó tornákon, mint szakmai irányító. Hétvégeken a reggelt az uszodában tölti, a vasárnapi fejelő edzések irányításával.

Forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja >>

A Rosti Pál Fotóklub tagja így vall magáról: "1937-ben születtem Rácalmáson, 17 éves korom óta fotózom. Élsportolói pályafutásom után a 70-es évek óta veszek részt kiállításokon és pályázatokon. Sportolói életelvemet ezen a területen is vallom: bármibe is fogjon az ember, teljes odaadással és becsülettel tegye. Igyekeztem kezdetben, amit csak lehetett, a klub tagjaitól eltanulni, késobb a fiataloknak átadni. Elso kiállításomat 1974-ben rendeztem, a legutóbbit most tekinthetik meg az érdeklodok. Egy idoben vezettem is a fotóklubot, ám munkám miatt éveken át szüneteltettem tevékenységemet. Örülök, hogy visszatérhettem a klubba, és hogy rendszeresen részt vehetek kiállításokon és pályázatokon. A fotózás számomra a legmagasabb rendu szellemi önkifejezés: muvészet. Talán ezt ismerte el a MAFOSZ, amikor 2001-ben Fotómuvész diplomával tüntetett ki."

Forrás: Rosti Pál Fotóklub Dunaújváros >>

Díjak, kitüntetések:

2001 - Fotóművész diploma (MAFOSZ)

2015 - Dunaújváros Sportjáért díj

Kapcsolódó linkek: