Vissza a nyitóoldalra

Békési György városalapító, gyűjtő

1945. április 18-án született Bázakerettyén. Az 50-es években, a városépítés „hőskorában” került Sztálinvárosba. 1959-ben a Kerpely Kohászati Technikum diákja lett. 1963-ban végzett, utána a Dunai Vasműben helyezkedett el, itt dolgozott egészen nyugdíjazásáig: a Dunaferr Védelmi Kft. munkavállalójaként került nyugdíjba 2005-ben, negyvenöt év törzsgárdatagsággal a háta mögött.

 

Diákéveitől kezdve komolyan érdeklődött a város és a Vasmű története iránt. Szenvedélyes gyűjtő lévén szinte mindennel foglalkozott: gyűjtött bélyeget (27 évig volt a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége dunaújvárosi körének elnöke; 15 évig a Magyar Bélyeggyűjtő Szövetség választmányának tagja), gyűjtött képeslapot (a Képeslapgyűjtők Országos Egyesületének tagja volt) gyűjtött érmet, plakettet, jelvényt, kártyanaptárat, szalvétát, reklámtollat, gyufásdobozcímkét...

 

Helytörténetünk dokumentálásához néhány kiadvánnyal is hozzájárult. A városról összegyűjtött közel 1700 fajta képeslapja szolgáltatta az alapot a „Dunaújváros története képeslapokon” című kiadványhoz. A könyvet 1999. május 8-án mutatták be, ekkor kiállítás is nyílt a képeslapjaiból a bemutató helyszínén, a múzeumban. A könyv a II. Magyar Bélyeg és Postatörténeti Világkiállításon aranyérem rangú oklevelet kapott. A képeslapokból a városalapítás 50. évfordulójára ezer példányban egy 10 darabból álló képeslapsorozatot, a 60. évfordulóra pedig száz példányban újabb 9 darabos sorozatot jelentetett meg.

 

Unokájával a Halászcsárda kertjében Unokájával a Halászcsárda kertjében Az Intercisa Múzeum 2015. júniusában bemutatott „Sztálinváros te csodás” című kiállításán bemutatott tárgyak jelentős részét Békési György adományozta a múzeumnak; felajánlása nyomán több ezer dokumentumot tartalmazó helytörténeti gyűjteménnyel gazdagodott a múzeum.

A József Attila Könyvtár is sokat köszönhet Békési Györgynek.  Hozzájárult az általa gyűjtött tárgyak digitalizálásához, bemutatásához. A könyvtár Virtuális Múzeuma, gyűjteménye legérdekesebb darabjainak bemutatásával indult 2012-ben. Az adatbázis anyagának zömét, legizgalmasabb részét ma is az ő általa gyűjtött sztálinvárosi-dunaújvárosi tárgyak, relikviák adják. (gyufacímke, Dunaferr-logós magyar kártya, az Arany Csillag Szálloda éttermi szalvétája...)

 

Köszönjük a segítséget, mellyel helytörténeti kérdéseink megoldásához járult hozzá, a figyelmét, derűjét és hatalmas tudását, mellyel éveken át munkánkat támogatta. 2015. október 9-én hunyt el Budapesten.

 

Kapcsolódó linkek: