Vissza a nyitóoldalra

Pálinkás István író, újságíró, költő

1966. április 12-én született Dunaújvárosban. A Rudas László Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd a Dunaújvárosi Hírlaphoz került. A következő években munka mellett elvégezte az Egri Tanárképző Főiskola pedagógia-népművelő szakát, majd másoddiplomát az újságíró-iskolán szerzett. Középiskola után kezdett el verseket írni, a Fejér Megyei Hírlap Provincia rovatában jelentek meg versei 1987-ben. Rá egy évre pedig az Új Írásban Juhász Ferenc közölt tőle verseket. Később, 1989-ben Léka Gézával közösen a Mécsek című, majd 1991-ben a Követ hoztam kötetet már önállóan állította össze. 1994-ben magánéleti okokból Amerikába, Chicagóba költözött. Kint sem hagyott fel a versírással. 1996-ban A 74-es asztal címmel közösen jelentettek meg verseket és főiskolai tanulmányokat is folytatott. 1998-ban az Írószövetség tagja lett.

Forrás: Új üzenet >>

 

Kapcsolódó linkek: