Vissza a nyitóoldalra

Kitczák Magdolna pedagógus, tanár

"Kitczák Magdolna a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium pedagógusa 1970. és 1974. között a Münnich Ferenc Gimnáziumban tanult, majd felsőfokú tanulmányokat folytatott.

1983-ban a JATE Bölcsészettudományi Karán latin-orosz szakos középiskolai tanári képesítést szerzett, majd 2001-ben az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán angol nyelvtanárként képezte magát és diplomázott. Más továbbképzéseken, tanfolyamokon is folyamatosan gyarapította tudását.

1983 óta dolgozik a Széchenyi István Gimnáziumban, latin és angol nyelveket tanít. Évtizedek óta ő a város egyetlen latin nyelvet oktató tanára. S bár a tanulók érdeklődése ezen nyelv iránt változó intenzitású, ha az elegendő létszámú csoport összejön, akkor országos díjakat is nyernek, hiszen minőségi, alapos felkészítésben részesülnek.

Kitczák Magdolna önmaga is egy pedagógus legfontosabb megnyilatkozási területének a tanórai oktató-nevelő munka elvégzését tartja. Nyugodt, kiegyensúlyozott személyisége által az óráin is a harmónia dominál. Aktív tagja az idegennyelvi munkaközösségnek, részt vesz az angol emelt óraszámú képzésre jelentkező tanulók felvételiztetésében, és a versenyek lebonyolításában, évekig osztályfőnök is volt.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű, több évtizedes elkötelezett és kimagasló pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kitczák Magdolna tanárnő részére adományozta."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

a kép forrása: Facebook.com

Díjak, kitüntetések:

2018 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem