Vissza a nyitóoldalra

Gazdag János pedagógus, tanár

"Gazdag János 2003. augusztus 16-án kezdte meg munkáját a Dunaferr Iskolában, amit becsülettel végzett 2019. szeptember 27-ig. Ezen 16 év alatt sok fiatal és idősebb diák tanulhatta meg tőle az informatika és villamosipari szakma sok-sok apró részletét, rejtélyét, érdekességét. Tudását folyamatosan naprakészen tartotta, melyet nagy szakmai tapasztalatával együtt, türelemmel adott át a diákoknak, vagy állította az iskola szolgálatába. Örök jókedvével, segítőkészségével, becsületével, elhivatottságával sok fiatal  és kolléga elismerését vívta ki és sokaknak mutatott példát.

Az iskolában töltött idő alatt mind osztályfőnökként, mind tanárként helyt állt, diákjai, kik mindig megértésre találtak nála, kedvelték és reméljük teszik ezt a mai napig. Szakmai tudása nagy hasznára vált a Dunaferr Iskolának és annak közösségének. A kollégák mindig kereshették ötleteikkel, kérdéseivel, sosem kaptak elutasítást, akinek tudott, segített. Közösségi szerepvállalása mindig is kimagasló volt, szinte nem volt olyan esemény vagy rendezvény, amiben ne vállalt volna szerepet, részvételt.

Gazdag János nevét a mai napig sokan ismerik a Dunaferr Iskolában."

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

Díjak, kitüntetések:

2021 - Pedagógus Életpályáért Emlékérem

utolsó frissítés: 2021.11.18.