Vissza a nyitóoldalra

Pók-Németh Katalin pedagógus, tanár

Pók-Németh Katalin tanítói diplomáját 1983-ban szerezte Kaposváron.

Diplomája megszerzése után 1983 augusztusában Dunaújvárosba került, ahol közép-Európa akkori legnagyobb, 32 tantermes intézményébe, a Ságvári Endre Általános Iskolába vették fel tanítónak.

Hihetetlen lelkesedéssel valósította meg minden feladatát. 1996-ig dolgozott tanítóként, majd ezután az intézményvezetőtől bizalmat kapva igazgatóhelyettes lett szeretett iskolájában, amely abban az évben vette fel Szilágyi Erzsébet nevét. 2011-ig három igazgató munkáját segítette végtelen kitartással, hittel és munkabírással. Aktívan részt vett az iskola képzési irányának innovációjában, a városban egyedüliként működő informatika tagozatos osztályok elindításában.

A 2011-2012-es tanévben új korszak kezdődött az életében. Áthelyezéssel került a Vasvári Pál Általános Iskolába, amely városunk sport tagozatos intézménye. Mivel 2006-ban felsőfokú kézilabda szakedzői végzettséget szerzett, felkérést kapott, hogy az új iskolájában népszerűsítse a kézilabda sportkört. Mint minden másban, ebben is kiválóan teljesített, de vezetői múltja és akkori igazgatója visszairányította őt a vezető helyettesi feladatokhoz. Így 2012 márciusától, immár 10 éve újra az iskola vezetés meghatározó tagja általános igazgató helyettesként.

40 év a pedagógus pályán, ebből 25 év vezetőként számtalan kihívás, lehetőség, innováció, alkalmazkodás a változásokhoz. Katalin folyamatosan képezte magát.

Mindig arra törekedett, hogy a gyermekek tanulását, beilleszkedését segítse, tehetségüket kibontakoztassa és a tanulást igazi élménnyé tegye. Bárkit, bármelyik órájára szívesen látott, legyen az kolléga, szülő vagy éppen minősítő szakértő, mindenki kiválóra értékelte a felejthetetlen élményt és példaértékű szaktudást.

Vezetőként is képzi magát: közoktatás vezetői szakképesítés, projekttervezés és pályázatírás, minőségirányítás, korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében. Ezekkel a továbbképzésekkel maximálisan segítette vezetőtársait, az intézményvezetők minden feladatnál számíthattak rá, és bízhattak lényeglátásában, kiváló problémamegoldó képességében.

Pedagógus pályája nemcsak tanító és vezető szerepben teljesedett ki, harmadik pillére az edzői munka volt. 16 év alatt kézilabda szakedzőként mindkét iskolájában több csapattal foglalkozott. A 7-9 éves gyermekekkel megismertette a szivacskézilabdát, majd fokozatosan profi játékosokká fejlesztette őket. Heti 3-4 edzést tartott, hétvégéit a meccseken töltötte. Igazi sikerélményt adott a leghátrányosabb helyzetű kisdiáknak is, csapatai meghatározó közösségek lettek. A diákolimpiákon elért sikerek, régiós, megyei győzelmek, a nyári edzőtáborok óriási motivációt jelentettek. Kézilabda utánpótlást nevelt, legtehetségesebb játékosait magasabb szintű csapatokba ajánlotta, ahol azóta is megállják a helyüket.

Kivételes munkabírású, fáradhatatlan ember, mai napig nem létezik számára megoldhatatlan feladat sem szakmailag, sem pedagógiai tekintetben. Lelkesedése és töretlen optimizmusa követendő példa mindenki számára.

Kovács Erzsébet intézményvezető így vall róla: „21 éve dolgozunk együtt közvetlen munkatársként. Kiemelkedő szakmai tudása, tapasztalata végtelen szerénységgel és alázattal párosul. Magasságokat és mélységeket éltünk meg együtt, volt részünk bőven csodákban, vidámságban, és őszinte hittel támogattuk egymást a nehéz időszakokban is. Egy pillantásból tudjuk, hogy mit gondol a másik, befejezzük egymás mondatait, én pedig végtelenül hálás vagyok a sok-sok segítségéért, a szép emlékekért, a barátságáért. Ma még felfoghatatlan, hogy reggelente nem ő vár majd az irodában a laptop előtt ülve, ugyanis idén nyugdíjba vonul. Számomra Kati örök példakép, PEDAGÓGUS és EMBER csupa nagybetűvel.”

40 éve kimagasló, áldozatkész és önzetlen oktató-nevelő munkájáért Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjban részesül.

forrás: Dunaújváros Megyei Jogú Város honlapja

a kép forrása: Dunaújváros Online

Díjak, kitüntetések:

2022 - Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj

utolsó frissítés: 2022. június 20.