Bauer Barbara: Fény a dombok mögött

„ A hangjegyeket nem a zongora, a hegedű vagy a fuvola kelti életre, hanem a lélek és a szív.”

Julietta Gardini, az elképesztően tehetséges zongorista és csodás hangú vak énekesnő 18 éves, amikor repülőre ül, hogy Rómában a zeneakadémián tanuljon tovább.

Sosem érkezik meg.

Petrovszki Rékának nem nyílik ki az ejtőernyője! Ezer métert zuhan! Csoda, hogy túléli!

A baleset után rendszeresen ugyanazt álmodja: zuhan. Furcsa módon nemcsak a saját zuhanását látja álmában. Utasszállító repülőgépen ül, látja a pánikot, hallja a sikolyokat.

Réka racionális, földönjáró embernek tartja magát, nem hisz a megfoghatatlan, spirituális, ezoterikus dolgokban. De akkor honnan jön ez az álom? Mintha valaki más zuhanását élné át. És hogy lehet, hogy spiccesen csodálatosan zongorázik és gyönyörűen énekel, holott sosem tanult zongorázni és az énekhangjára sem mondták soha, hogy szép?

„Harmatcseppekként érkeztek a hangok, s özönvízként távoztak. Réka teljes átéléssel, egész testével,… játszott. Énekhangja pedig mintha valahonnan egészen távolról érkezett volna.

Könnyedén énekelt, nyoma sem volt bármilyen akadálynak. És nemcsak tisztán, gyönyörű hanggal.

- Lúdbőrös lettem.

- Én is – súgta egyik pincér a másiknak, miközben Evelynnek a könnye csordult ki, Robi a gerince mentén érezte a hatást. Rezgett a levegő az erőtől, az érzelmektől, a szemük előtt kibontakozó csodától. Olyan energiával énekelt és játszott Réka, amire kizárólag a legnagyobbak képesek.”

az ajánlást készítette: Fábián Krisztina