Gabriel Russ: Az apa

„Miután végzett a kávézással, megivott három nyers tojást kis fehérje-utánpótlás gyanánt, megitta a szokásos táplálék-kiegészítőjét, majd bement a fürdőbe zuhanyozni. Megállt a tükör előtt, és nézte benne az embert. Az embert, akinek nem maradt semmije, csak pénze. De a hamis érték mit sem ér a valódi érték nélkül. Állt, és nézte az embert, a tükör túloldalán lévő világban. Közben arra gondolt, hogy bárcsak ne lenne pénze, de lenne vele a valódi kincse. Aminek nincs szavatossági ideje, nem romlik, nem értéktelenedik. Aki nem tud mást adni, csak mosolyt és szeretetet, de azzal képes bearanyozni az ember életét. Bill fiatalon elég anyagias volt, csak az idő múlásával és jelen tragédiájával tanulta meg, hogy ami csillog, az tévútra visz és meg kell látni a belső fényt, mert az adja meg az élet értelmét és a motivációt a holnaphoz. Nem vette észre, de egy könnycsepp gurult végig az arcán.”
Az író ismét meglep bennünket egy érzelmes könyvvel. A cselekmény beszippantja az olvasót, teljesen a hatása alá kerülünk. Betekintést nyerünk a bokszolók világába. Gabriell Russ, az író, egy apa küzdelmét mutatja be, aki mindent megtenne az öt éves kislányáért.
William Coleman, Bill, avagy a boksz körökben Bika, egy híres többszörös világbajnok ökölvívó, akit hírnév és csillogás vesz körül. Élete egy olyan fordulóponthoz ér, ami sok megpróbáltatás elé állítja. Megromlik kapcsolata az élettársával, aki magával viszi Bill lányát és nem engedi, hogy látogassa.
Billben egy világ omlik össze, hisz mindene a lánya, Natalie a szemefénye, a kislány jelenti számára a világot, ő ad értelmet az életének. Az erős testalkat, a kemény vonások, a tetoválások, a marcona külső mögött egy csupa szív és lélek ember rejtőzik, aki szenvedéllyel rajong a kislányáért. A szeretet kölcsönös, ugyanis Natalie is rajongásig szereti az édesapját. Meddig képes elmenni egy apa, hogy megmentse a lányát? Az élet választás elé állítja, választania kell a hírnév, a siker és a lánya között. Az idő pörög, megkezdődik a versenyfutás az idővel, küzd a gyermek életéért.
Izgalmas, megrázó, szívszorítóan különleges történet egy apa küzdelméről, aki képes akár a pokolba is lemenni, csak hogy megmentse a lányát.
„Így újból egy érzékeny pontra tapintok rá, civilizációnk egyik tabu témájára arra, amit mindenki kerül, mint a lepratelepet. Dehát ettől vagyok én, hogy feszegessem a határokat. Úgy látszik, ez az én védjegyem. Készüljetek, mert ez egy kirándulás lesz a pokolba...”
Forrás: magyarszerzokkonyveimagazin.hu- Interjú
„Bill benyúlt a zsebébe, és elővett ezer dollárt.
- Tessék, ezt tegye el, kérem. Többet tett értem, mint hinné.
- Nem, köszönöm. Vannak dolgok, amit nem pénzért ad az ember. Csak tegyél meg nekem egy apróságot, Bill. Azt, hogy sose felejtsd el azt, ami itt történt. Azért, mert gazdag vagy, ne töröld a lábad az emberekbe. Lásd meg te is a jót, és járj nyitott szemmel. A pénz jön és megy, de az, amit magad után hagysz, az örökséged, az megmarad. Minden alkalommal, amikor segítesz valakin, kicsit jobbá teszed a világot, mert kis szerencsével ő is tovább fogja adni. Ezt én úgy hívom, hogy a szeretet piramis. Tedd el azt a pénzt, Bill és igyál velem egy kávét- ért a tanítás végére Margaret, és rámosolygott Billre. Attól a naptól elválaszthatatlanok lettek.”
az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó
Kapcsolódó linkek: