Kate Hewitt: A feleség ígérete

„Jane-nek eszébe jutott, hogy mit mondott neki Dorothy pár hete az erőfeszítésről. Hát senki nem veszi észre, hogy mekkora erőfeszítés pusztán itt lenni? Minden áldott nap. Milyen megterhelő, hogy feladta munkáját és az életét a családért? Jane nem mondta ki hangosan gondolatait.”

A regényben két nő, azaz két feleség történetét követhetjük nyomon, két különböző idősíkon.

1931-ben Alice életét, a jelenben pedig Jane-t és családját követhetjük.

Jane férje angol származású. Andrew egy napon állásajánlatot kap szülőhelyéről, így feladják a megszokott életüket és Goswellre költöznek. A régi paplakot veszik meg, az lesz az új otthonuk. Jane nehezen tudja elfogadni az új körülményeket, nehezen tud beilleszkedni, nem ehhez az életstílushoz van hozzászokva. Nem találja a helyét.

Amint rendezi a lakást, a kamrában az egyik kőpolc mögül kiesik egy kis papírfecni, egy bevásárlólista.
 

„1 kg marhahús Weltonéknak, 2/3d

2 kg burgonya, 6d

100 g tea, 4d

egy zacskó mentacukor Davidnek, 1d”
 

Jane megpróbálja értelmezni a szöveget. Kik voltak Weltonék? Ki lehetett David? Milyen múlttal rendelkezhet a ház?

A másik szálon Alice életébe kapunk némi betekintést. Alice Cambridgeben élt édesapjával. Tizenkilenc éves, amikor, amikor David James a lelkész megkéri a kezét. Férjhez menetele után követi férjét Goswellbe, ahová a papi hivatása szólítja. Alicenek nehéz elfogadnia az új szerepét, mint lelkész feleség, nehéz a beilleszkedés. Hogyan alakul Alice élete?

Az írónő gyönyörűen görgeti az eseményeket a két idősíkon, két különböző korban és mégis felfedezünk közös pontokat a két nő életében. A két feleség történetét követve megtudjuk, milyen lehet feladni az addig megszokott életet és újat kezdeni valahol egy idegen környezetben, idegen emberek között. Ami közös pont az életükben, hogy ugyanabban a házban próbálnak boldogulni mind a ketten. Ahogy haladunk előre a történetben, Jane számára feltárulnak a múlt rejtelmei.

„Alice csendben elmondott egy imát, mert nagyon szerette volna, ha teljesül az álma, és egy napon egy hangos család otthonává válik majd ez a hatalmas ház. Olyan emberek lakják majd talán, akik még csak nem is hallottak róla, hogy valaha itt élt, de az is meglehet, hogy itt-ott látják majd nyomát, vagy valami csoda folytán érzik a múltbéli jelenlétét, mint ahogy a hegyek visszhangozzák az ember kiáltását.

Elmosolyodott, majd egy utolsó, a kelleténél kissé hosszabbra sikeredett pillantás után kinyitotta az ajtót, kilépett a fényre, s elindult, hogy megkezdje élete hátralevő részét.”

A közeljövőben a történet folytatása várható.

„Érzelmes történet. Magával ragad, és nem tudod letenni!” – Vegan Book Blogger

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó