Kerry Anne King: Súgd ezt nekem

„A kezem üres és tétlen. Lehunyom a szememet, és megpróbálom anyám testébe képzelni magamat: megérezni azt az erőt, azt a lendületet, aminek segítségével képes volt felépíteni egy teljesen új életet valami olyasminek a romjain, ami engem megsemmisített volna.”

Maisey egyedül neveli tizenkét éves lányát, Ellet, aki a mindene. Greggel, lánya édesapjával látszólag jó kapcsolatot ápol, soha nem ment ugyan férjhez hozzá, bár a férfi nagyon szerette volna. Egy telefonhívás teljesen felborítja addigi életét: édesanyja nagyon súlyos állapotban kórházba került, apja rendkívül zavart állapotban van, így a nagy távolság ellenére is hazasiet. Otthon a rendőrség is várja, hiszen felmerült a családon belüli erőszak vádja. Maisey ösztönösen érzi, hogy apja soha nem bántaná feleségét, akit majd negyven évig szeretett.

Az iratok között nem várt dokumentum kerül elő, kiderül, hogy Maiseynek volt egy ikertestvére, Marley. Az összezavarodott nő nyomozni kezd, és az előbukkanó emlékdarabokat összerakva próbálja kideríteni mi is történt sok-sok évvel azelőtt. Segítségére van Tony, a mentős és tűzoltó, aki többet érez iránta barátságnál, de érzelmeit titkolja. Elle apja sem könnyíti a helyzetet, aki bár látszólag segíteni akar, erőszakos fellépésének köszönhetően nem várt ellenállásba ütközik.

Rendkívül érdekfeszítő regény, mely a családon belüli erőszakot, magát a családi köteléket, valamint a határtalan anyai szeretetet járja körül. A bántalmazott nő sokszor magát okolja azért, amit vele tesznek. Ördögi kör, de ki lehet belőle szabadulni. A cselekmény alapját valós eset inspirálta.

„Nem bíztam benne, hogy a rendőrség meg tud védeni, vagy hogy egy távoltartási végzés a hasznomra lenne. Akkor elhittem, és most is elhiszem, hogy Csizmás képes lett volna megtenni azt, amivel fenyegetett. Visszamehettem volna hozzá, és akkor megtanítom a gyerekeimnek, hogy nincs abban semmi, ha egy férfi – aki intelligencia, jó modor és egyéb érdemek terén sehol, de sehol nincs hozzád képest – addig ver, amíg meghunyászkodsz, és aláveted magad az akaratának.”

az ajánlást készítette: Garbaczné Rapcsák Rita