Bíró Zsófia: A boldog hentes felesége

"Nem alszom, csak várom, éjjel és nappal, de sosem jön haza előbb, mert a gasztronómia összeesküdött a szerelmünk ellen..."

„Nem akarom ezt a hatalmas szabadságot, nem akarok minden este hajnalig várni, … nem akarok halott állatok között élni, nem akarok több húst enni, nem akarok több ínyencfalatot, melegszendvicset akarok, aludni akarok, meghitt, kettesben töltött estéket akarok,...elegem van... De aztán végül mindig hazajön...és óvatosan, nehogy fölébredjek, a számba tömköd egy kis citrusolajjal készült pattogatott kukoricát vagy szarvasos gombócot. Ilyenkor valahogy mindig csak később szabadul rám a meghatottság, és az első gondolatom az, hogy miért is nem haragszom, amiért megint rám és az ágyra borította az újragondolt paprikás krumplit (tintahallal).”

A szenvedélyesen szerelmes, de mégis reménytelenül magányos séffeleség humoros és (ön)ironikus regényes vallomását, így foglalhatnánk össze egy mondatban: „2843 napja nem alszom a szerelemtől”. A szerelemtől, „amiben csirkékkel, kacsákkal, disznókkal, bocikkal kell nap mint nap” megküzdenie, vagy éppen egy tonhal a vetélytársa, aki ellen semmi esélye.

A feleség olykor panaszos, dühös, de az olvasók számára igen szórakoztató történeteiből megtudhatjuk, hogy milyen is az együttélés, amikor a férj a munkája, a feleség pedig a férj megszállottja. Megismerhetjük a séf nőjét és a „gasztró-őrült” séfet is. A nőt, „akit ez az egész gasztronómiai ámokfutás tökéletesen hidegen hagy”, akinek kedvenc étele a kakaós csiga, néha pedig titokban hamburgert eszik egy gyorsétteremben, és a férfit, aki bűnös szenvedéllyel főz és megállás nélkül csak dolgozik, és akire a nő mégis minden nap várakozik, rendületlenül. Aztán amikor már nem bírja tovább, mert „nemcsak az estém, hanem a délutánom is azzal telt, hogy őt vártam”, fellázad és bemegy a vendéglőbe, ahol egy létra tetejéről bepillanthatunk a séf „otthonába”. Közben pedig az is kiderül, hogy miért boldog hentes az „én csillagom”, ha kicsontozhat, ha véres húsokat kaszabolhat, ha darabolhat, ha főzhet, süthet és ha boldogra etetheti a vendégeit.

Bánatos, haragos, engesztelhetetlen, magányos, de mindezek ellenére mégis szerelmes feleség hiába akar másik végzetet, „aki legkésőbb hatkor otthon van”, nem lehet. Hogy miért nem? „Mert a szenvedély elvette az eszem”. „Ételekkel szeret, ételekkel beszél hozzám, mert nem tud másképpen”, a „számba kanalazza a mondandóját”, persze azt is hajnalban, félálomban, amikor minden finom. Végül a legszerelmesebb séfvallomással kér bocsánatot: „Csinálok neked nyírfacukorból karamellt! Pedig abból nem is lehet!” Aztán mégis minden kezdődik előröl. „És lehet, hogy a holnapi napja nem, de a holnaputáni egészen biztosan ugyanilyen lesz” … és én várok rá...

Mi olvasók pedig jókat nevetünk és tovább nosztalgiázunk a - nem csak - gyerekkorunk étkeinek különleges és szórakoztató bemutatásán: a vizes csomós tejbegríz, a piskótakocka csokoládéöntettel, és képzeletben máris az iskolai menzán találjuk magunkat. Vagy rántott hús rizibizivel, zselés szaloncukor, sólet, túrógombóc, isler, amit azonnal megkívánunk és meg is ennénk egyszerre. …. és ha éppen nem újra olvasunk mosolyogva egy komikus jelenetet, vagy ha nem felolvasunk valakinek egy vicces részletet, hogy együtt nevetgéljünk, akkor elmerenghetünk, hogy milyen ízű lehet a szalonnás fehér csoki, a polipbrassói, a kecskefagylalt, a fehér csokis töpörtyű...

az ajánlót készítette: Oláh Bernadett