Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?
„Emma szereti a temetőt, itt érzi otthon magát. Apja ássa a sírokat. Ő az égnek meredő sírkövek közt játszik. Ez így van amióta az eszét tudja. Ma már persze nem játszik olyan gyakran. Vagy legalábbis nem úgy. Mégiscsak betöltötte a tizenkettőt. Többnyire keres magának egy nyugodt helyet, olvas, rajzol, vagy Nintendóval játszik. De ez más, mint a sírok közt ugrálni.”
Egy furcsa, ugyanakkor figyelemfelkeltő cím. Egy különösen szép könyv a gyászról. Az írónő két szálon vezeti végig a regényt, két család életébe ad betekintést. Mindkét család elveszített valakit. Emma apja, egyedülálló szülő, egyedül neveli kislányát. Peter szülei pedig nemrégiben elhunyt fiukat, Martint gyászolják. Peter egyedül próbál megküzdeni a gyásszal, a fájdalommal, amit ikertestvére halála után érez. Sok időt tölt testvére sírjánál. Így ismerkedik meg Emmával, azzal a lánnyal, akit az iskolában furcsának tartanak.
A történet témája a gyász és annak feldolgozása. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Fantasztikus, ahogyan a szerző megtalálta az egyensúlyt a szomorú és komoly téma, a gyász és a gyászfeldolgozás között, az elfogadás és az elengedés között. Megtanít együtt élni a veszteséggel, és újra kezdeni az életet az elhunyt nélkül, akit nem feledve, örökre szívünkbe zárunk.
Az osztrák írónő az „Esznek-e a halottak epertortát?" című regényért magas rangú gyerekirodalmi díjat kapott.
„-És most? - kérdezi Péter.
-Most megesszük a sütiket. Te, én és Martin.
-Martin?
-Persze. Miért kérded?
-Mert Martin meghalt.
-Mit nem mondasz!
-Te tényleg furcsa vagy!
-Nem mondod!”
az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó
