Évfordulók, események

„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette.”

„Flaubert fiatalon elvonult a világtól morózus vidéki magányába, hogy minden erejét az írásnak szentelje. Semmi más nem érdekelte, sőt ostobaságnak tartott minden egyéb emberi tevékenységet. (…) És amikor egy-egy könyve végre nyomtatásban feküdt előtte, mégis súlyos elégedetlenséget érzett. Így vált alakja az írói lelkiismeret legendájává, az utána következő nemzedékek utolérhetetlen mintaképévé. (…) nem elégszik meg azzal, hogy lelkiismeretesen dolgozik, hanem arra törekszik, hogy teljesítménye felülmúlja a többiekét, a szabadversenyből győztesen kerüljön ki.”

(forrás: Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető, 1980. 524-525.o.)

„Flaubert önmagával szemben kérlelhetetlen volt, az irodalmat mindenek felett állónak tartotta. A Bovarynét egészen önsanyargató munkával alkotta meg. Bezárkózott a Szajna-parti családi birtokon, a Rouen melletti Croissetban, és hosszú éveket szentelt az alkotásnak. Ezerhétszáz lap mindkét oldalát teleírta, hetven vázlatot készített. Sokat javított, csiszolt a szövegen; egyetlen oldalt átlagban nyolcszor dolgozott át. 1857. január huszonkilencedikén Flaubert Bovarynéja a vádlottak padjára került, mert meg sértette a köz-, a vallás- és a jó erkölcsöt. (…) mit tett Flaubert, ami kor meg tudta, hogy bíróság elé idézték[?]

A köz- és a vallási morált akkoriban prüdéria és képmutatás jellemezte, de Flaubert-t legjobban mégis a művészi autonómia elleni támadás háborította fel. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy meg védje Bovarynéját. A mű, az irodalom, vagy ahogyan ő fogalmazott, a „ma petite littérature” mindenekfelettiségének védelmében mindenre képes volt: riasztotta az apját, a fivérét, a család befolyásos barátait. (…) a védőügyvéd, Sénard pedig maga a belügyminiszter volt, aki Flaubertért közbenjárva elment a korábban államcsínnyel hatalomra került III. Napóleon császárhoz, és nem csak a régi normandiai család hírnevével érvelt, de az összes alsó-szajnai szavazó elvesztését is kilátásba helyezte. Flaubert ötlete volt, hogy el kell menni a császárhoz, (…) A burkolt fenyegetés hatott, mivel a Bovaryné szerzőjét felmentették.”

forrás: Rőhrig Eszter: Perbe fogott irodalom. In: Műhely, 2010. 4. sz. 52-60.o.