Évfordulók, események

Thomas Becket 1154-ben, harminchat esztendős korában lett II. Henrik király nagyon sikeres kancellára.  Személyes kapcsolatukban Henrik és Tamás egy szív és egy lélek lett: a kancellár teljesen magáénak érzett mindent, ami a királyt érte, a király viszont, szenvedélyes és uralkodó alkata ellenére, egyre inkább függött tőle. A pompa és nagyvonalúság, ahogyan Tamás élt, feltűnést keltett kortársai között.  Amikor Theobald püspök meghalt, Henrik úgy határozott, hogy Tamás lesz a canterburyi érsek. 

Tamás figyelmeztette a királyt, hogy mint érsek a király akarata ellen kell sok mindent tennie. 1162. június 1-jén pappá, a következő napon pedig püspökké szentelték.  Mivel az Egyház jogait nagyon határozottan védte II. Henrik király önkényével szemben, először súlyos pénzbüntetésre, majd börtönbüntetésre ítélték.

1170-ben történt, hogy a Franciaországban harcoló II. Henrik, féktelen dühében meggondolatlan parancsot adott: „Ki szabadít meg ettől a féktelen paptól"? Az uralkodó derék lovagjai azonnal tudták, hogy a „féktelen pap" ez esetben Becket Tamás, canterbury érsek, aki Henrik reformjainak útjában állt.

A legkézenfekvőbb megoldás tehát az egyházi méltóság meggyilkolása volt. Négy lovag II. Henrik parancsára végett vetett Beckett Tamás érsek dicsőséges pályafutásának. 1170. december 29-én elmentek és székesegyházában meggyilkolták az érseket.

Az uralkodó ezt élete végéig bánta, és többféle módon próbálta jóvátenni. Mezítláb zarándokolt Becket sírjához, és elszenvedte, hogy a szerzetesek megvesszőzzék, persze csupán képletesen, amely ha nem is volt testi fenyítés, de a királyi hatalom megalázását jelentette. Ettől a nemes gesztustól vezérelve VIII. Henrikig bezárólag minden valamirevaló angol király elzarándokolt Canterburybe.

A zarándoklás kegyeletteljes hagyományának a több szempontból is jelentős uralkodó, VIII. Henrik vetett véget, aki miután szakított a Vatikánnal elrendelte Becket Tamás sírjának lerombolását. III. Sándor pápa 1173-ban avatta szentté.