ÚJRAOLVASÓ: Kemény Zsigmond naplója (1846)

„Tegnap későn feküvén le, szokásom ellen hét óra körül ébredtem föl, s ritkán valék életemben oly ostoba. Egy óra beletölt, míg felöltöztem; mert amire csak rátettem kezemet, az bizonyosan eltévedt, s amit csináltam, az mindig fonákul ütött ki. Ezen szórakozásom vagy kábultságom miatt oly indulatba jövék, hogy öklömmel szünetlen ütöttem koponyámat, de mégsem akart kiémedni. Ily nyomorult hangulatomból Kovács Lajos segített ki, mert meglátogatván, rövid idő alatt annyit beszélt bajairól, a Tisza-ügy bonyodalmáról és Széchenyi apró zsarnokoskodási felől, hogy rögtön kitisztult fejem és alkalmassá lettem a társalgásra.”

(részlet)

A Naplóban is találunk az író műve mögött rejtőző, alkati tényezőkre utaló figyelmeztetést. Arról vall, hogy jelleme feletti uralmáért, lelki és értelmi funkciói harmóniájáért valósággal életszükséglete az alkotómunka. Csak amikor „a képzelődés fölmagasztosítja”, amikor szónokol vagy ír, érzi teljes embernek magát. A vallomás sajátos vonása, hogy egyazon jelentőséget, illetve lelki funkciót tulajdonít a szónoklásnak és az írásnak. A naplóíró még mindig nem döntött végérvényesen, hogy sokféle tehetségének milyen irányába szabjon utat....A Gyulai Pál elkészül, arra azonban már nem gondol, hogy a Naplót is folytassa. Bizonyára nem érezte szükségét az önmaga számára készített vallomásoknak, mert a regény mindent felszívott, ami tapasztalatban, megfigyelésben és benső lírai érzésben Keményben eddig felhalmozódott.”

(Kemény Zsigmond: Kemény Zsigmond naplója. Magyar Helikon. Bp., 108-109.p.)