Intercisa
Az ókorban
a Római Birodalom idején a Duna vonalát követő
pannoniai limesen az 1. század közepére épült
ki a védműrendszer: a táborok egymástól
kb. 20 km-re épültek ott, ahonnan a túlsó
oldal jól szemmel tartható, kikötésre
alkalmas hely, esetleg folyami átkelő közelében.
Intercisa
antik forrásokból ismert neve arra utal, hogy ezt az
erődöt akkor alapították, amikor északra
és délre már álltak hasonló
castellumok. A katonai tábor az Öreghegy löszplatóján
épült föl a 90-es években előbb földből
és fából, később kőből. A mintegy
175x205 méteres nagyságú castellum
építéséhez a budai hegyekből
szállították a szükséges nagy
mennyiségű építőkövet. Védműveit,
szerkezetét, belső elrendezését a birodalmi
normák határozták meg. Helyőrsége
mindvégig kisegítő hadászati egység,
500, majd a 3. században 1000 fős auxilia volt, a csapatokat
92-től név szerint ismerjük. A 180-as évek
elejétől közel egy évszázadon át a
kis-ázsiai Hemesa városából származó
szír íjászok állomásoztak itt. Ez
az időszak Intercisa fénykora:
a tábor közé épült polgári
település (kelta bennszülöttek, a
katonacsaládok és veteranusok, kereskedők és
iparosok kezdetben szerényebb, falusias, a 3. században
városias telepe) ekkor éri el legnagyobb kiterjedését.
A táborban és azon kívül feltárt,
valaha gazdag belső díszítésű lakóépületek
és a romjaikban is impozáns
középületek,
valamint a néhai lakóik tehetősségét
bizonyító, ritkaság számba menő
sírmellékletek utalnak a castellum és a
település különleges rangjára. Nagy
lendületet adhatott fejlődésének a két
császári látogatás is 202-ben és
214-ben. A feliratok tanúsága szerint a településen
beneficiarius állomás ügyelt a körzet
közbiztonságára, több - elsősorban vallási
- collegiumát ismerjük, és vámállomás
is működött itt. Intercisa messze túlszárnyalta
a hasonló katonai határtelepüléseket.
A szír
katonaságot elsöprő barbár betörés
260 táján nem tette lakatlanná a környéket,
de a 4-5. században a település fokozatosan
összébb szorul, s temetőket nyitnak a korábbi
lakónegyedekben. Az erőd falait megerősítik, átépítik
(a sarkokra legyező alakú tornyok kerülnek, a nyugatra
nyíló kaput is toronnyal zárják el), s
lassan az egész polgári települést
lebontják, s beköltöznek az erődbe. A defenzívába
szoruló késő római kormányzat legfeljebb
egy-egy szakasznyi katonaságot, 40-50 fős határőr
egységeket tudott biztosítani, ezek a régi erőd
valamelyik sarkába épített toronyerődökbe
szorultak. Intercisa ún. Restkastell-e
a tábor DNY-i részén állt.
Valeriát
433-434-ben
végleg átengedik a hunoknak: kivonják a
katonaságot és kitelepítik a lakosságot.
A lakatlan tábor használható épületeit
elébb a népvándorláskor népeinek
vezetői lakják, majd évszázadokra kőbányává
válik a magyar közép- és újkorban.
Intercisa régészeti emlékei a múzeumban és a Kőtárban tekinthetők meg.