Intercisa

Az ókorban a Római Birodalom idején a Duna vonalát követő pannoniai limesen az 1. század közepére épült ki a védműrendszer: a táborok egymástól kb. 20 km-re épültek ott, ahonnan a túlsó oldal jól szemmel tartható, kikötésre alkalmas hely, esetleg folyami átkelő közelében. Intercisa antik forrásokból ismert neve arra utal, hogy ezt az erődöt akkor alapították, amikor északra és délre már álltak hasonló castellumok. A katonai tábor az Öreghegy löszplatóján épült föl a 90-es években előbb földből és fából, később kőből. A mintegy 175x205 méteres nagyságú castellum építéséhez a budai hegyekből szállították a szükséges nagy mennyiségű építőkövet. Védműveit, szerkezetét, belső elrendezését a birodalmi normák határozták meg. Helyőrsége mindvégig kisegítő hadászati egység, 500, majd a 3. században 1000 fős auxilia volt, a csapatokat 92-től név szerint ismerjük. A 180-as évek elejétől közel egy évszázadon át a kis-ázsiai Hemesa városából származó szír íjászok állomásoztak itt. Ez az időszak Intercisa fénykora: a tábor közé épült polgári település (kelta bennszülöttek, a katonacsaládok és veteranusok, kereskedők és iparosok kezdetben szerényebb, falusias, a 3. században városias telepe) ekkor éri el legnagyobb kiterjedését. A táborban és azon kívül feltárt, valaha gazdag belső díszítésű lakóépületek és a romjaikban is impozáns középületek, valamint a néhai lakóik tehetősségét bizonyító, ritkaság számba menő sírmellékletek utalnak a castellum és a település különleges rangjára. Nagy lendületet adhatott fejlődésének a két császári látogatás is 202-ben és 214-ben. A feliratok tanúsága szerint a településen beneficiarius állomás ügyelt a körzet közbiztonságára, több - elsősorban vallási - collegiumát ismerjük, és vámállomás is működött itt. Intercisa messze túlszárnyalta a hasonló katonai határtelepüléseket.
A szír katonaságot elsöprő barbár betörés 260 táján nem tette lakatlanná a környéket, de a 4-5. században a település fokozatosan összébb szorul, s temetőket nyitnak a korábbi lakónegyedekben. Az erőd falait megerősítik, átépítik (a sarkokra legyező alakú tornyok kerülnek, a nyugatra nyíló kaput is toronnyal zárják el), s lassan az egész polgári települést lebontják, s beköltöznek az erődbe. A defenzívába szoruló késő római kormányzat legfeljebb egy-egy szakasznyi katonaságot, 40-50 fős határőr egységeket tudott biztosítani, ezek a régi erőd valamelyik sarkába épített toronyerődökbe szorultak. Intercisa ún. Restkastell-e a tábor DNY-i részén állt.
Valeriát 433-434-ben végleg átengedik a hunoknak: kivonják a katonaságot és kitelepítik a lakosságot. A lakatlan tábor használható épületeit elébb a népvándorláskor népeinek vezetői lakják, majd évszázadokra kőbányává válik a magyar közép- és újkorban.
Intercisa régészeti emlékei a múzeumban és a Kőtárban tekinthetők meg.