Zelk Zoltán: Tersánszky Józsi Jenő

Az eső nem szűnik kopogni

A háztetőkön, falakon,

Megyünk a zúgó napsütésben,

Megyünk a habzó hóesésben,

Megyünk az elsüllyedt utcákon,

Megyünk térdig a fűben járva

A beépített réteken,

Beomlott kocsmák ablakából

Szemünkbe csap az ötven éve

Kiégett lámpakanóc fénye,

S a vezér hegedű nyomában

Klarinét-sikoly, cimbalom

Hangja üt át a széjjel porladt,

A szél-elhordta falakon.

Zuhog, mit ő zuhogni hallott,

Lobog, mit ő lobogni látott,

Az a hegedű talpunk gyújtja,

Holtunkban is járjuk a táncot!

Fejünk fölött levelek szállnak,

Dehogyis szállnak, nézd, megállnak,

Dehogyis állnak, nézd, keringnek,

Félszáz esztendeje lebegnek,

Ha szélcsöndben, ha szélfúvásban,

Ha tornyot döntő förgetegben,

Nem szünnek létezni, lebegni –

Miként a paták csattogása,

Miként a szekerek zörgése

Nem szűnik csattogni, zörögni

Hajdanvolt hajnal kapujában,

Országutakon, piacon.

Amit a levegőbe írt ő,

Amit piac kövére rajzolt,

Nem szűnik a szél háborgása,

Nem szünnek évek, napszakok!

Mi járdán, mellettünk csatakban,

Ha télen is, szalmakalapban,

Jő a csavargó, s véle párja,

A szalmazsákon ébredt céda,

S a fináncok, az orvvadászok,

A vásári hamiskártyások,

Nincs tisztátalan köztük egy se,

Bűnözve sincs ki becstelen –

Köröttük szarvasok futosnak,

Fölöttük csókák, vadkacsák,

Csak győzzék tisztással az erdők,

Csak győzzék hellyel az egek!

Ünőit, szép szarvasbikáit,

Kézből etessük vadkacsáit,

Csavargóinak ajtót nyissunk

Ha állkapcsát nyitja a fagy!

Bejárhatjátok a világot,

Soha többé ily kópéságot,

Ilyen bölcset, ilyen vidámat,

Hogy valakinek kedve támad,

És könnyedebben, mint az isten,

Mert félkézzel csak, s fütyörészve,

A munkájára rá se nézve,

Benépesíti ezt a földet

Emberrel, erdővel, vadakkal,

Bukfencvető, vidám szavakkal.

Virgonc szavak virgonc királya,

Bűvész, tudós, poéta, sámán –

Áthallik teli nevetése

Gyászhintó-kerék nyikorgásán!

1969. június 13.