Zelk Zoltán: Tersánszky Józsi Jenő
Az eső nem szűnik kopogni
A háztetőkön, falakon,
Megyünk a zúgó napsütésben,
Megyünk a habzó hóesésben,
Megyünk az elsüllyedt utcákon,
Megyünk térdig a fűben járva
A beépített réteken,
Beomlott kocsmák ablakából
Szemünkbe csap az ötven éve
Kiégett lámpakanóc fénye,
S a vezér hegedű nyomában
Klarinét-sikoly, cimbalom
Hangja üt át a széjjel porladt,
A szél-elhordta falakon.
Zuhog, mit ő zuhogni hallott,
Lobog, mit ő lobogni látott,
Az a hegedű talpunk gyújtja,
Holtunkban is járjuk a táncot!
Fejünk fölött levelek szállnak,
Dehogyis szállnak, nézd, megállnak,
Dehogyis állnak, nézd, keringnek,
Félszáz esztendeje lebegnek,
Ha szélcsöndben, ha szélfúvásban,
Ha tornyot döntő förgetegben,
Nem szünnek létezni, lebegni –
Miként a paták csattogása,
Miként a szekerek zörgése
Nem szűnik csattogni, zörögni
Hajdanvolt hajnal kapujában,
Országutakon, piacon.
Amit a levegőbe írt ő,
Amit piac kövére rajzolt,
Nem szűnik a szél háborgása,
Nem szünnek évek, napszakok!
Mi járdán, mellettünk csatakban,
Ha télen is, szalmakalapban,
Jő a csavargó, s véle párja,
A szalmazsákon ébredt céda,
S a fináncok, az orvvadászok,
A vásári hamiskártyások,
Nincs tisztátalan köztük egy se,
Bűnözve sincs ki becstelen –
Köröttük szarvasok futosnak,
Fölöttük csókák, vadkacsák,
Csak győzzék tisztással az erdők,
Csak győzzék hellyel az egek!
Ünőit, szép szarvasbikáit,
Kézből etessük vadkacsáit,
Csavargóinak ajtót nyissunk
Ha állkapcsát nyitja a fagy!
Bejárhatjátok a világot,
Soha többé ily kópéságot,
Ilyen bölcset, ilyen vidámat,
Hogy valakinek kedve támad,
És könnyedebben, mint az isten,
Mert félkézzel csak, s fütyörészve,
A munkájára rá se nézve,
Benépesíti ezt a földet
Emberrel, erdővel, vadakkal,
Bukfencvető, vidám szavakkal.
Virgonc szavak virgonc királya,
Bűvész, tudós, poéta, sámán –
Áthallik teli nevetése
Gyászhintó-kerék nyikorgásán!
1969. június 13.