Évfordulók, események

Frank Herbert írói karrierje nem indult gyorsan: eleinte tanulás, majd munka mellett írogatott és jelent meg egy-két írása. Az 1965-ben megjelent A Dűne azonban hatalmas változást hozott az életében: a hat évnyi munka és 23 kiadó visszautasítása után végül megjelenhetett műve. A könyv a mai napig a tudományos fantasztikus irodalom egyik kiemelkedő története – az eltelt fél évszázad alatt tucatnyi nyelvre fordították le, több mint 20 millió példányt adtak el belőle. 2000-ben David Lynch rendezésében meg is filmesítették, valamint minisorozat is készült belőle.

Mint kiderült, egy könyvbe nem tudta mindazt megírni, amit erről a komplexen kidolgozott világról elképzelt. Így megszületett a két folytatása, A Dűne messiása (1969), majd A Dűne gyermekei (1976); ezeket később pedig egy újabb trilógia követte: A Dűne istencsászára (1981), A Dűne eretnekei (1984) és A Dűne Káptalanház (1985). Az 1990-es évek végétől fia, Brian Herbert és Kevin J. Anderson közösen (részben Herbert jegyzeteiből) kiegészítették a sorozatot további előzmény és folytatás-kötetekkel.

Herbert „egyik célja a messiás-szuperhős megjelenítése volt, és az, hogy megfesse, milyen katasztrofális következményei lehetnek annak, ha egy emberfeletti hős emberi hibákat vét, miközben a történelem kormányrúdját tartja a kezében. Meg kívánta jeleníteni a gazdaság és politika összefonódását egy kitalált világegyetemben. Az ökológia megrajzolásán túl szerette volna az idegen bolygót mint emberlakta energiagépezetet bemutatni. Ennek a gépezetnek pedig a földi kőolaj analógiájaként a víz lett a legfőbb hajtóereje. Egy olyan birodalmat kíván ábrázolni, mely más, mint a korábban divatossá váló, számítógépekkel túlzsúfolt jövőkép, melyből egy múltbéli, történelmet megrengető trauma következében teljes egészében hiányoznak a robotok és a komputerek. Be akarta mutatni, milyen lehet egy igazi tudattágító narkotikum hatása, és a tőle való függés. Meg akarta érteni és értetni, milyen lehet az abszolút jövőbe látás áldása és átka. Hús-vér emberek életét és érzéseit szerette volna megjeleníteni. És végül szórakozni és szórakoztatni akart.”

(forrás: Herbert, Frank: A Dűne. Szukits Kvk., 2003, 6.o.)